Engedjétek meg ezt a nagyzolós címet. De mit is takar valójában? Rólam, rajtam keresztül megoldásra váró szituációkról/problémákról fogok itt agyalni. És persze szeretnélek titeket bevonni ezekbe a témákba véleményekkel, tapasztalatokkal vagy csak építő jelenlétetekkel.
Szigorúan tegeződni fogok, és akinek ez probléma, attól most kérek elnézést a továbbiakban is.
Tehát üdvözlök mindenkit, aki ismer és aki nem, azt is.
Rólam …, nem fontos:)
Lehet, hogy meglepő, de a következőkben hangtechnikával kapcsolatos szituációkat fogok fejtegetni, boncolgatni.
Hogy is kerültem ide?
Teljesen meglepő módon az Audmax munkatársa vagyok, és bizonyos eszközök supportjával foglalkozom. Ezen a feladatkörön keresztül számos probléma talál meg, amiből sokat tudok tanulni (köszönöm nektek), és ezeket a tapasztalatokat szeretném egy cikksorozat vagy blog formájában megosztani veletek. Hogy meddig tart majd ez sorozat, leginkább rajtatok múlik: a visszajelzéseiteken.
Első és legfontosabb téma, amiről szeretnék írni, a személyes fejlődés. Pontokba, mérföldkövekbe szedtem hát az enyémet, de talán mások is magukra ismerhetnek benne. Azt gondolom, már abban a korban vagyok, hogy ezt őszintén megoszthatom veletek.
1. A lelkes kezdő
Emlékszem a fiatal önmagamra, amikor bekerültem ebbe a csodálatos világba. Szemem csillogott, miközben a lábam és gyomrom úgy remegett, hogy tojáshab verésénél ez az aktivitás sok háztartásban válthatta volna ki a robotgépet.
Megkaptam az első lehetőségeket - itt persze nagyokat ugrok, hiszen az én korosztályomnak szigorú szinteket kellett végigjárni a feladatok önálló kivitelezéséig -, és sikeresen megugrottam, amitől az egóm az univerzummal lett egyenlő. Azt gondoltam, mindent tudok, nálam senki sem ért jobban ehhez a szakmához.
2. Az első igazán nagy pofon
Már tapasztalattal a hátam mögött, néhány kisebb csalódás után jött egy igazán nagy pofon. Az egóm egy fekete lyukba esett. Mozdulataim megteltek bizonytalansággal … És elkezdtem megtanulni a mi kis HIVATÁSUNK részleteit.
3. A tanulás valódi kezdete
Ekkor értettem meg, hogy mennyi mindent nem tudok még. A beszélgetések során már nem én akartam a középpontban lenni. Inkább figyeltem. Hallgattam a tapasztaltabb kollégákat, és próbáltam minél többet magamba szívni. A legtöbbet ezekből a beszélgetésekből, megfigyelésekből tanultam és tanulok a mai napig.
4. A tudás továbbadása
Egyszer csak eljön az a pillanat, amikor rájössz: talán már van annyi tapasztalatod, hogy másoknak is tudj segíteni. Először furcsa érzés. Hiszen még mindig tanulsz, még mindig vannak kérdéseid. Aztán rájössz, hogy a tanítás nem azt jelenti, hogy mindent tudsz. Inkább azt, hogy egy-két lépéssel előrébb jársz valakinél, és szívesen megmutatod neki az utat.
5. Amikor írni kezdesz
Tanítás közben akár írásra is adhatod a fejed. Na, itt jött az újabb felismerés, hogy mennyire szerény a tudásom. De rájövök közben, ami ugyanolyan fontos, hogy legalább tudom, hogy hol vagy kinél keressem a jó válaszokat.
6. A jelen
És elérkezünk a mához. Tudom, hogy mennyi mindent nem tudok, de képes vagyok keresni a válaszokat és tanulni belőle. Nem szégyellem megosztani sem a kérdéseimet, sem a válaszaimat. Hiszem, hogy a tudás akkor ér a legtöbbet, ha nem megtartjuk magunknak, hanem továbbadjuk.
Ha visszanézek erre az útra, azt látom, többször is úgy gondoltam, készen vagyok. Aztán mindig kiderült, hogy csak egy újabb ajtó előtt állok. És talán ez a legszebb része ennek és minden más hivatásnak. Mindig van mit tanulni, és mindig lesz valaki, akitől érdemes tanácsot kérni. És egyszer csak azt veszed észre, hogy már hozzád is fordulnak ugyanezért.
A továbbiakban azokról a témákról fogok mesélni, amelyek éppen foglalkoztatnak. Azokról a problémákról, kérdésekről és megoldásokról, amelyeken éppen agyalok - hátha nektek is hasznosak lesznek.
A mostani témám a Majka zenekar új keverőrendszerének felépítése, hálózati struktúrája és miértjei.
Tőlem már szinte elvárható, hogy az A&H termékpalettát választom. Számomra praktikus méret, féderszám, kijelzők száma alapján a C3500 az FOH konzol,

amelyet egy Waves kártyával egészítek ki.

Ennek lényege a felvételek készítése, esetleges külső plug-inek alkalmazása (bár az UFX bővítés már szinte kiváltja), ami a személyes igényeket tudja szolgálni.
A box, vagyis az agy szintén az én kedvencem: egy DM48.

Ez kicsit felturbózva Dante128,

gigaACE, hogy az FOH és a monitorpult direktben tudjon beszélgetni. Protokolok számát bővítve AES kártya is belekerült, hogy akár AES-en tudjunk helyi rendszerre csatlakozni.

A gyors kábelezés végett egy DX168 a dobhoz került.

A monitorkeverő SQ5+ lett.

Ez digitálisan kap jelet. gigaACE - SLink

(128 csatorna, oda és vissza). A monitorkeverés a fülmonitorokat érinti. A főhősök folyamatosan mozgásban vannak, így különös odafigyelést igényelnek, amit Juhász Miki lát el partnereivel, Kubik Barnabással és Varga Norberttel.
Feladatai ennél tovább mutatnak, hiszen a produkció SHURE Axient rendszerrel gazdagodott. Ezek Dante világon keresztül kapcsolódnak redundáns módon.
Természetesen az audió információ analóg módon is megérkezik, hiszen a dLive struktúra 4 független bejáratot kezel csatornánként. Tehát, ha bármilyen Dante probléma lépne fel, akkor egy gombnyomással tudunk analóg módon kapcsolódni az Axient rendszerhez.
Feladat még az új zenekari monitorrendszer istápolása (egyre kevesebb törődést igényel, mert a zenészek gyorsan megszerették és hamar megtanulták kezelni), ami ME-1 egységekből
áll egy ME-U központi egységből “etetve”.
Ez a rendszer az FOH pultból kap 40 csatornát, amivel a zenészek saját ízlésüknek megfelelően alakítják ki hangzást és hangerőt.
A pulton duplázott csatornák állnak rendelkezésre, amit próbák folyamán, az egyéni elképzelések szerint alakítottunk ki. Ezzel biztosítjuk a legnagyobb kényelmet nekik. Természetesen örömmel fogadták. Nem kell többet leszakadó wifivel és hasonló problémákkal bajlódniuk.
A berendezések nem igényelnek semmi különleges kábelezést. Az ME-U amellett, hogy a jeleket szolgáltatja, biztosítja a POE tápellátást is, így egy darab UTP kábellel meg van oldva.

A zenekar vezetője Deseő Balázs, aki közismerten gurunak számít többek között a digitális technikákban is, igazi partnerként van jelen. Ő továbblépett a monitorozás és jelszolgáltatás területén. Nála is bejátszott egy SQ5+, ami egyfelől a monitorpultra csatlakozik SLinken keresztül, valamint Dantén keresztül (SQ Dante 64x64) az FOH pulthoz.

Kolta Geri basszuscsatornái egy DT22 I/O boxon keresztül érkeznek.

Itt már jogos aggodalomként jelentkezik az órajel probléma. Gondolkodtam rajta keveset.
Órajel master a dLive, mint legerősebb láncszem:), a Dante ehhez szinkronizál épp úgy, mint az SLink és BD pultja, ahol Dante- és SLink-kapcsolat is van, az SLinken keresztül veszi az órajelet. Praktikusan azért, mert minden - így a Dante is - a dLive-hoz szinkronizál, és a A&H saját protokollját praktikus ilyenkor órajelfolyamnak választani.
És joggal merülhet fel, hogy miért kapcsolódik DB ennyi protokollal? Nem szeretnénk egy protokollt fullra járatni - ezt tartottuk biztonságosnak.
Dantén mennek pl. a HD sávok, USB-n keresztül futnak a virtuális hangszerek, és SLinken keresztül jut el az összes zenekari csatorna, valamint a közös órajel.
Mivel teljesen zárt rendszerben dolgozunk, fix elemekkel, így egyértelműen fix IP struktúrát használunk.
Nagyon fontos, hogy a produkció teljesen nyíltan és konstruktívan állt a fejlesztésekhez. Mindenben támogatnak és segítenek. Végtelen profi csapat. Profi emberek profi hozzáállással.
És nézzétek meg rajzon is az agymenésemet, ami végül meg is valósult.

Plusz egy link, hogy más tollával is ékeskedjek:
Ezeket NEM látod a MAJKA koncerten!
Diztmann Tamás "Maci"




