Kalandjaim az immerzív vagy inkább a hiperrealisztikus hangosítás világában, avagy fejesugrás az ismeretlenbe
2025-09-15 00:02 2025-09-12 14:32
Messziről kell indulnom az időben. Az egész történet nagyon izgalmas utazás volt, amelynek minden részlete hasznos és tanulságos lehet.
A felkérés – és ami mögötte van
2024 karácsonyának meglepetése az volt, hogy Szabó Béla, a GAG Management ügyvezető tulajdonosa keresett meg telefonon, és bízta rám Kovács Kati első, ám hatalmas jubileumi koncertjének hangmérnöki feladatait – a messzi-messzi jövőben, egy szinte távoli galaxisban.
Némi gondolkodás után örömmel mondtam igent, ugyanakkor a szakmai kihívás és a felelősség természetesen aggodalmat is ébresztett bennem.
„Miért kell ezen gondolkodni?” – merülhet fel sokakban a kérdés. Fontosnak tartok mérlegelni bizonyos tényezőket, például hogy egyáltalán kapok-e elég bizalmat, hiszen sosem dolgoztunk még együtt. Lesz-e megfelelő kémia közöttünk? Elfogadnak-e a zenekar tagjai és a vokalisták? Tudok-e a saját rutinjaimból olyan elemeket behozni, amelyek illeszkednek a már régóta működő rendszerükbe? Mit kell átvennem a munkamódszerükből… stb.
A következő lépés januárban történt: az izgatottan várt személyes találkozás, amely szinte egy első randihoz hasonlítható. Vajon tetszeni fogok neki? Akar-e majd velem dolgozni? Ezek a kérdések foglalkoztattak. Szerencsére a kölcsönös szimpátia már az elején megvolt, és azóta csak erősödött.
A plakát, ami önmagáért beszél
Rátértünk az elképzelésekre, a zeneiségre, a technikai részletekre, valamint arra, hogyan ültethetjük át más helyeken szerzett tapasztalatainkat a közös projektbe. Ötletek, élmények, sztorik özönlöttek egymás után, miközben felkértek a műszaki vezetésre is. Ezen a ponton már nem kellett sokat gondolkodnom — azonnal igent mondtam.
Egy koncert, ahol a hangzás a főszereplő
Manapság nem megszokott, de mi megegyeztünk abban, hogy ez egy olyan koncert lesz, ahol az akusztikai élmény áll a középpontban, és ezt egészíti ki, illetve erősíti a látvány és a vizuális megjelenés. Nem a látvány, hanem a hangzás határozza meg a koncert jellegét, miközben a vizuális elemek csak támogatják és fokozzák az összhatást. Ez a megközelítés mostanában egyre ritkább, hiszen sokszor a show kerül előtérbe a zenei tartalom, zenei élmény rovására. Mi azonban ragaszkodtunk ahhoz, hogy olyan technológiával dolgozzunk, amely az emberi érzékelésre hat, és a lehető legtermészetesebb módon közvetíti az előadást.
Ha megengeditek, a cikket időnként megszakítva felteszek néhány kérdést az érintetteknek. Elsőként például Szabó Bélának, a GAG Management ügyvezető tulajdonosának:
- Béla, milyen érzés volt fejest ugrani egy újfajta hangosítási struktúrába?- Érintőlegesen már hallottam erről a rendszerről, hiszen Zorán két legutóbbi BKK-s koncertjén vetették be először Magyarországon. Mind Zorántól, mind a közönségtől és nem utolsósorban Gagyitól (Kiss-Vas János, Zorán állandó hangmérnöke) azt hallottam, hogy ez új minőséget képvisel az ilyen jellegű koncertek hangosításában. Bizony, mindenki le volt tőle hidalva. Amikor Maci (Ditzmann Tamás) részéről felvetődött, hogy próbáljuk ki ezt a rendszert egy aréna méretű térben is – az MVM Dome-ról van szó –, nem sokat hezitáltam. Bár műszakilag laikusnak tartom magam, láttam és hallottam már ezt-azt itthon és külföldön is, ezért azt gondoltam, hogy az a hangzásvilág, amit erre a koncertre elképzeltünk – nagyzenekarral, vonósokkal, fúvósokkal, vokalistákkal – inkább a természetes, szövegérthetőséget is előtérbe helyező, plasztikus, hiperrealisztikus megszólalást kívánja, nem pedig a klasszikus „döngetést”. Másrészt a rendszer az előzetes információim alapján képes kezelni az MVM Dome belsőépítészeti és akusztikai anomáliáit (például a sok üvegfelület, visszaverődések). És valóban: meg is felelt ezeknek az elvárásoknak. Az, hogy korábban Torontóban Péter Bence koncertje, majd később egy Queen tribute is ezen a rendszeren szólalt meg, csak megerősített bennünket abban, hogy jó „lóra tettünk”. Elárulok egy kis kulisszatitkot: jónéhány hazai sztár is bejelentkezett inkognitóban, hogy saját fülével tapasztalja meg az új hangzásélményt. Számomra a nehezebb feladat nem a döntés meghozatala volt, hanem meggyőzni a főhőst és közvetlen környezetét, hogy vállalja be pályafutása első önálló aréna méretű koncertjén ezt a hangrendszert, amely az ő szemében egy „salto mortale”-nak tűnt. Örülök, hogy bíztak bennem/bennünk, és a visszajelzések – színpadi, szakmai, közönségi egyaránt – maximálisan igazolták, hogy kiváló választás volt.
- Milyen visszhangokat kaptatok a hangosítás, hangzás kapcsán?
- A koncert utáni közvetlen reakciók is nagyon pozitívak voltak, de ami igazán mérvadó, hogy hetekkel a koncert után is érkeznek a szakmai elismerések – megkeresések, kontaktkérések, visszajelzések formájában. Külön öröm, hogy az Index kritikájában azt írták: „az MVM Dome fennállása óta ilyen minőségű hangosítással még nem találkoztak” – ez mindenképpen komoly visszaigazolás.
Mivel a koncert előtti napon volt szerencsém ugyanebben a térben meghallgatni a Santana koncertet, személyesen is megtapasztalhattam a két hangzásvilág közti különbséget. Azt gondolom, Santana zenéjéhez talán jobban illett az a fajta megszólalás, míg Kati hangja és a hangszerelés ehhez a mostani, részletgazdag rendszerhez passzolt kiválóan. A lényeg, hogy bővült a technikai repertoár, és ez így van rendben.
A közös cél világos volt: szóljon jól – lehetőleg nagyon jól –, és ha ehhez a vizualitás is szépen társul, az csak tovább erősíti az élményt.
Van látvány, amely nem akar fölébe kerekedni a tartalomnak, mégis tökéletesen szolgálja a célját – alázattal emeli a produkció színvonalát
Hiperrealisztikus hangzás – belülről
Beszélgettünk korábbi koncertélményekről, többek között az ABBA-show-ról is. Így jutottunk el egy ritkán és/vagy rejtve alkalmazott fogalomhoz: az immersive, illetve a hiperrealisztikus technológiához, amelyek tulajdonképpen arról szólnak, hogy a közönség számára a lehető legtermészetesebb térérzékelést tegyék lehetővé.
Ez volt az a pont, ahol Szabó Béla teljes szabad kezet adott nekem. Őszintén szólva, ettől ismét kicsit megremegett a lábam — de belevágtam. A technikai csapat összeállításánál nem sokat hezitáltam: az immersive világban kevés tapasztalt szakember van itthon, és én pontosan tudtam, kihez forduljak. Varga Krisztián (Audmax Kft.), akit barátként és munkatársként is nagyra tartok, gondolkodás nélkül mellém állt, és egyértelművé vált, hogy az L-Acoustics L-ISA technológiáját használjuk majd.
Futurisztikus alkotás, mely bearanyozta az esténket
Fontosnak tartom, hogy megemlítsem mindazokat, akik hozzájárultak a munkámhoz, és segítették ennek a különleges projektnek a megvalósulását.
Az L-Acoustics hangrendszert Gricz Boldizsár rendszermérnökkel a G-Sound biztosította – életem egyik legnyugodtabb szakmai állapotát idézték elő, melyet ezúton is köszönök.
A látványvilágért, a fény- és vizuáltechnikáért a Szatyi Team és Szatmári László felelt. Kiemelten fontos szerepet játszott Németh László, aki velem együtt álmodta meg a színpadképet, és ő volt az, aki a világítás koncepcióját is megalkotta.
Az animációkat Kiss Jenő (Forward Productions Kft.) tervezte és valósította meg.
A kameraképek megalkotása és teljes vizuális komponálása Balázs Attila (Reklámfilm Kft.) munkáját dicséri.
Riggelésben a BL Crew végzett tökéletes munkát, külön köszönet jár nekik a rendkívüli gyorsaságukért, ahogy átszereltek ránk.
Végül, de nem utolsósorban szeretnénk kiemelni az MVM Dome (Cseh Zoli) munkatársait, akik kiemelkedő profizmussal csatlakoztak csapatunkhoz, és jelentősen hozzájárultak a közös sikerhez.
Példaértékű riggelés és installáció
Térjünk vissza az alaptémához, a hangosításhoz. Iszonyatos agyalásba kezdtünk Krisztiánnal – voltak pillanatok, amikor úgy éreztem, nem mindig vagyok a helyzet magaslatán, de bízom benne, csak én éltem meg így. Mindezt azért gondoltam fontosnak megemlíteni, mert egy ilyen méretű csarnokban – bátran kijelenthetjük – úttörők voltunk. Ahogy már korábban is szóba került, Zorán koncertjein – Kiss-Vas János „Gagyi” bátor döntésének köszönhetően – már kétszer is kipróbálták a rendszert a BKK-ban, de (és erre valóban büszke vagyok) sportcsarnok méretű térben mi voltunk az elsők, akik ezt a különleges technológiát alkalmazták. És ez tényleg mérföldkő!
De mi a kihívás (az MVM Dome impozáns méretein túl) a hangosításban?
Valójában rengeteg. Egy ilyen volumenű projekt csakis sok ember közös gondolkodásával, egymásra hangolt akaratával valósulhat meg. Ezeket az embereket nem kell meggyőzni a feladat jelentőségéről – épp ellenkezőleg: a valódi vezetői kihívás abban rejlik, hogy olyan működési formát hozzunk létre, amelyben nem az egyéni érdekek vagy a „ki a fontosabb” kérdések dominálnak, hanem mindenki megtalálja a saját helyét és ott a legjobbat tudja nyújtani.
Természetesen minden csapatban szükség van vezetésre, de ezt Krisztiánnal (szerintem) sikerült jól felosztanunk. Voltak persze határok, de bátran, segítőkészen tudtunk határsértők lenni.
Persze művészeti téren is erre törekedtem. Kíváncsi voltam, milyen érzés volt fejest ugrani egy ilyen újfajta hangosítási struktúrába, és megkérdeztem a zenei vezetőnket, Kovács Feliciánt.
Aki zeneileg összetartotta a produkciót
- Köztudott, hogy az MVM Dome hangmérnöki szempontból nem számít könnyű helyszínnek. Bíztam Maciban, és szerintem ugyanígy éreztek Katiék és a produkciós vezetők is.
A hiperrealisztikus hangrendszer – ha jól emlékszem, így nevezték, legalábbis ez volt a lakossági megnevezése ennek a most debütáló, ekkora térben működő rendszernek – brutálisan jól szólt. Örülök, hogy Kovács Kati 60 év színe-javát felölelő jubileumi koncertjén mutatkozott be, és ezzel beírta magát a magyar hangtechnika történetébe.
Maci pozitív kisugárzása és nyugalma végig elkísérte a munkafolyamatot. Volt, hogy egy hétköznapi napon délután háromkor felhívtam, és ő akkor is teljes erőbedobással a projekten dolgozott. Érződött, hogy számára is nagyon fontos volt az egész. Tudta, a leglényegesebb, hogy Kati jól érezze magát a színpadon, és minden körülmény komfortos legyen számára, hiszen ez a siker egyik kulcsa.
Maci minden kérdésemre választ tudott adni, mindig volt javaslata, és mindenhez végtelen türelemmel állt hozzá. Soha nem akart lerázni, nem kertelt, mindig a megoldást kereste. Mindenkinek azt kívánom, hogy fél év munkája ilyen módon teljen.
Tanulni mindig lehet, és sokat tanultunk is egymástól - oda-vissza. Kovács Felicián, György László „Beethoven”, a monitorok ura, Faragó Dani, a jobb kéz és én
- Milyen visszajelzések érkeztek a hangosítással kapcsolatban?
- Őszintén szólva a koncert előtti hónapokban aggodalommal gondoltam arra, hogy talán negatív hangvételű kritikák árasztják majd el az online fórumokat. Szerencsére ennek az ellenkezője történt. Különösen jó érzés volt, hogy még célzottan keresve sem találtam elégedetlen visszajelzéseket. Ezúton is szeretném az egész zenekar nevében megköszönni mindenkinek, aki hozzájárult ennek a különleges koncertélménynek a megszületéséhez.
A technikai kihívásra visszatérve, ahogyan minden nagy tér esetében, itt is felvetődött a sztereó hangkép életképességének kérdése. Valójában semmi értelme, mert csak „néhány” hallgató fogja megtapasztalni, de a közönség túlnyomó része monó élményben fog részesülni. Ha ezt panorámázásokkal színesítem, könnyen előállhat az a helyzet, hogy egy balra panorámázott akusztikai esemény jobb oldalt a hallhatattlanok csarnokába fog kerülni. Erre a problémára nyújt kiváló megoldást a hiperrealisztikus rendszer.
A színpad teljes szélességét ebben az esetben 7 + 2 „szeletre” bontottuk. Ezt úgy lehet elképzelni, hogy az egyes szeletek/ fürtök mögötti akusztikai történések az adott fürtön keresztül érkeznek a közönség felé. Ezek széles horizontális nyitású egységek, ahol a... De most következzen Krisztián magyarázata - én csak az élvezője voltam, a tudója pedig ő.
Varga Krisztián:
„Röviden és – remélhetőleg - érthetően: korunk hangosítástechnológiájának egy roppant izgalmas pillanatához érkeztünk. A korábbi elsődleges kihívások – mint a hangnyomás, fázis, irányítottság, spektrum vagy torzítás – mára megoldhatónak bizonyultak. A figyelem középpontjába az emberi érzékelés került: az, hogyan lehet egy hangosított koncerten olyan élményt nyújtani a közönségnek, amely a valós térben tapasztalható hangélményhez közelítő, részletgazdag, nem fárasztó. Ennek egyik kulcsa abban rejlik, hogy képesek legyünk összekötni a látott és hallott érzékelést. Magyarán: ahol látom, onnan hallom - vagy épp fordítva. Ha ilyen, a természetes állapothoz hasonló élményt nyújtunk, akkor a hallgató/néző sokkal jobban bevonódik az eseménybe, kiszakad a valóságból, és valóban körülölelő - angolul immersive – élményben részesül.
A koncerten - ebben az esetben az MVM-ben - alapvetően egy adott irányban fókuszált esemény történik, tehát itt a színpadi történéseket „képeztük” le hangban, vagyis minden zenész, minden hang a saját pozíciójának megfelelő irányból szólalt meg.
Hallgatóként, nézőként egy arénában nagyon különböző, nem egységes helyek vannak: a küzdőtéren vagy az oldalsó lelátón ülve a betekintési szögnek megfelelően változik az irányhallás is. Hagyományos L, R rendszernél a legfőbb szempont, hogy a nézőteret egységesen lefedjük hangenergiával, nem nagyon foglalkozunk irányokkal, a panorámapotit általában békén hagyjuk. Emiatt, ha például a bal oldali hangfalfürthöz ülünk közelebb, miközben a kedvenc szaxofonosunk a színpad jobb szélén élete szólóját fújja, a látott és hallott élményünk eltér egymástól - érzékelésünk ellentmondásba kerül, megbillen. A problémához agyunk remekül alkalmazkodik, „fejben” összehúzzuk a kettőt, és megtanuljuk, hogy összetartoznak. Tudomásul vesszük, hogy igen, ez egy hangosított koncert, ez ilyen. Ha viszont ezt a hibát kiküszöböljük, az agynak nincs szüksége kompenzációra – kikapcsol ez a belső igazítás –, és a történéseket azonnal magasabb szintű élményként éljük meg, hiszen a természetes érzékeléshez közelítünk.
Elméletből tudjuk, hogy végtelen számú pontforrással nagyon pontos panorámázást tudunk létrehozni, a kegyetlen valóság azonban kompromisszumokra kényszerít. Így keresnünk kell olyan hangfalakat, amelyek nagy vízszintes nyitással rendelkezve, egymás mellé függesztve, egymást átlapolva szólnak. Hangnyomásban és spektrumban pedig tudják mindazt, amit az aréna és a produkció megkövetel. Ezen kívül kell még egy rendszer, amelyik „ismeri” a hangfalpozíciókat, és valós időben számol megszólaló objektumokat, azok pozícióit, mindezt az aktuális hangfalakra vetítve. Egyszerű.
A koncerten a színpad fölé húzva 7 db fő hangfalcsoportot használtunk: a középső 3 pozícióban L-Acoustics K2, a színpad szélének síkjában - az első alkalommal itt debütált - L-Acoustics L2, ún. külső pozícióban pedig L-Acoustics KARA II rendszerek kerültek bevetésre. Az L2 rendszer önmagában megér egy ötoldalas dolgozatot a maga forradalmi fejlesztéseivel, 16 csatornás hajtásával, de ezt majd máskor.
A fő hangrendszer még kiegészült középen függesztett KS28 szubcsoporttal, valamint K3 outfill és KARA frontfill rendszerekkel.
A processzálást L-Acoustics L-ISA processzorral végeztük, amely szintén egy többoldalas szakmai dolgozat tárgyát képezhetné, itt azonban maradjunk meg annál, hogy valós idejű, amplitúdó alapú panorámázást végzett nemcsak kétdimenzióban, hanem az előre-hátra viszonyt is kezelte, valamint térszimulációt és dinamikus mozgatást is végzett.
A hatása összeségében úgy írható le, hogy minden hangszer, minden hang valóban onnan szólt, ahol keletkezett. A hallgatóság minden egyes tagja az elfoglalt pozíciójának megfelelően a két fülével összegzett, tehát az LR busz nem a keverőben képződött, hanem mindenki saját bal és jobb fülében.
Cseppet sem elhanyagolható tény, hogy az ilyen típusú hangosításnál az adott esetben egymással tonalitásban konkuráló hangszerek nem ugyanazon hangfalból szólalnak meg, hiszen térben is különböző helyeken vannak, így az akusztikai elfedés mint probléma nagyban megszűnik. Ez finomabb hangszínszabályzást, finomabb dinamikaszabályzást jelent a keverőpulton, amitől minden egy picit finomabb, befogadhatóbb lesz.
Természetes az is, hogy a zenész, énekes mozgása hangban is követhető - manuálisan vagy különféle követőrendszerek segítségével -, hiszen a megszólaló hang iránya itt is segíti, vezeti a szemünket.
Erről és sok másról bővebben az L-ISA stúdiónkban tudunk értekezni - akit érdekel, bizonyára megtalál. „
Varga Krisztián és én, hátul Németh Laci fényfestő – mindannyian belemélyedve a munkába
Az Audmax Kft. L-ISA termében tehát elkezdtük összeállítani a megálmodott hangképet. Ezt úgy lehet elképzelni, mint amikor a fényt tervezik, betáplálják a tér dimenzióit, elhelyezik benne a megfelelő eszközöket (jelen esetben hangfalakat), és szinte másodpercről másodpercre vagy ütemenként haladva találjuk ki a hangzást. Remélve, hogy majd a helyszínen is azt fogjuk tapasztalni, amit a próbateremben modelleztünk. Ezzel párhuzamosan iszonyatos tervezés folyt a fizikai megvalósításról. Ezeket a terveket Gricz Boldinak és Kovács Dénesnek köszönhetem.
Fontos közbevetés:
Most, hogy már gyakorlati tapasztalat is áll mögöttem, felvetődik bennem a kérdés: vajon miért nem nyitnak a show-műsorok vagy itthon inkább a színházak ebbe az irányba? Az immersive technológia óriási lehetőségeket adna számukra is, főleg a folyamatosan növekvő közönségigények kielégítésére. Ha van tér, ahol ennek igazán helye lenne, az épp a színház – a művészet mostani fellegvára. Itt valósulhatna meg leginkább az a fajta élmény, ahol nemcsak a vizualitás, hanem a hangzás is minden irányban kibontakozhat. A valóság ilyen akusztikus kiterjesztése egyenlő lehet a pillanat tökéletes, hiteles és valósághű megélésével.
A koncert és amit magunk mögött hagytunk
Megtervezés, kémia, közös élmények (például a bejátszó bulik), és elérkeztünk magához az esemény építéséhez. Ahogy korábban már említettem, a kivitelezés meglepően könnyen, gördülékenyen haladt – ami számomra mindig intő jel: ilyenkor szokott valami váratlan bonyodalom felbukkanni. Szerencsére ezúttal nem így történt. Hála a Mindenhatónak, minden a lehető legjobban alakult.
Kroka háttal, Krisztián és én épp megtaláltuk a tökéletes megoldást
Őszintén mondhatom, hogy amit a próbateremben megálmodtunk, azt a valóság még felül is múlta. A hangzás részletgazdagsága messze túlszárnyalta a várakozásainkat, miközben az irányhallást tökéletesen megtapasztalhattuk nemcsak az FOH pozícióban, hanem a teljes nézőtér minden pontjában. Érdekes módon a rendszer nem tűnt hangosnak, pedig olykor átléptük a 110-et (értse mindenki ezt úgy, ahogy akarja), és nem volt zavaró.
A legfontosabb szereplő, Kovács Kati művésznő véleményét is csatolom a teljesség kedvéért.
Az est főszereplője: Kovács Kati
„A nagyszabású koncertek óriási kihívást jelentenek nemcsak a fellépőknek, hanem a technikai személyzetnek egyaránt. Sok embernek kell együtt dolgoznia, alkalmazkodnia egymáshoz. A koncerttel kapcsolatos első megbeszélésen Tamás elmondta, hogy miben lesz más a hangrendszer a többinél, mire számíthatunk, s rögtön éreztem, hogy jó kezekben leszünk, mert nagy hozzáértéssel vázolta fel az elképzeléseit. A jó hangosításra ugyanúgy szüksége van a szereplőknek, mint a közönségnek. Tamás jó hírneve megelőzte a közös munkát, ezért örültem, hogy a színpadi kellemes, jó hangzás ezt igazolta. A nagy létszámú zenekar kísérete mellett megnyugtató volt, hogy a színpadon nagyon jól lehetett hallani a hangszereket és az éneket is.
Sokan felhívtak a nagyszerű koncert miatt. Az egyik volt televíziós kollégánk megnézte Santana és a mi koncertünket is, s azt mondta, hogy a miénk sokkal jobban sikerült. A sok elismerő visszajelzés is igazolja a sikert, amihez a technika nagyban hozzájárult.
Tamással most dolgoztunk először, kellemes meglepetés volt számomra, hogy nemcsak a hangosításban volt felejthetetlen a teljesítménye, hanem kreatív ötleteivel is emelte a koncert színvonalát.
A szereplők nevében is köszönöm az egész stábnak a koncerthez való hozzáállását, elsősorban Tamásnak, akinek külön köszönjük az emberségét és a kedvességét!
Büszkék vagyunk a technikai gárdára, akik részt vettek a koncerten.
További jó munkát kívánunk nekik! Magunknak meg azt, hogy soha rosszabb dolgunk ne legyen! „ (Kovács Kati)
Örömmel mondhatom, hogy sikerült túllépnünk azon a ponton, amikor a hangzást csak kritizálták vagy egyszerűen nem említették – most végre pozitív visszajelzéseket is kaptunk, amire korábban nem igazán volt példa.
Amit kívánhatok: még sok ehhez hasonló lehetőséget kapjak, és minden Kolléga jusson ilyen tapasztaláshoz.
Ditzmann Tamás „Maci”
Mindannyian azért dolgoztunk, hogy a közönség jól érezze magát, és Kati méltóképpen ünnepelhessen
