Színes Marshallok?!

Színes Marshallok?!

RSS   AUDMAX   2017-01-06 18:58

 

 

Van egy legenda a kis hazánkban fellelhető nagyszámú piros Marshall fejről és ládáról. Ismeritek?

 

 

Történt egyszer, az „átkosban”, hogy az akkori (egyetlen) állami hangszerforgalmazó cég legjobb emberei kiutaztak Frankfurtba a MusikMesse nevű hangszerkiállításra, egyik zsebükben csörgött a dojcsmárk, műbőr aktatáskájukban lapult a megbízólevél a párttitkár által szignózva, hogy a tomboló kommunista diktatúra szelepeként működő T.T.T. (tűrt, tiltott, támogatott) beatzene számára elengedhetetlen berendezéseket beszerezze. Feltételezhetően nem a hozzáértők, hanem a párt bizalmi emberei lehettek a kiküldetés észosztói, így a kiállításra érve veszett katalógusgyűjtésbe kezdtek. Itt a csavar a történetben, hiszen a rendes katalógus mellett abban az évben egy limitált sorozat is készült, ahol a termékkódok mellett szerepelt további egy betű. Egy R. Sejthetitek, hogy hazaérve CSAK ebből rendeltek egy nagyobb kontingenst.

De a legenda mellett természetesen az igaz, hogy a Marshall néhány évente kiad egy-egy színes sorozatot. A fent említett piros mellett ki ne emlékezne az Orange Marcikra, melyek egy másik angol gyártó színével lettek borítva. Vagy a 6100 kék tolexére, de ott a limitált JVM410HJSB kék Satriani fej, illetve a közelmúlt színes DSL40C vagy AS50D modelljeit is említhetném.

Ezek a modellek kilógtak ugyan az aktuális választékból, de nem adtak lehetőséget a válogatásra. Vagy volt, vagy nem. Ez változik meg most. A szemfülesek már láthatták a nemzetközi kínálatban a különféle kinézetű és színű sorozatokat, valamint a gyári weboldalon a Design Store fület.

De hogy is néz ez ki a gyakorlatban? Minden angol gyártású, nem szignált Marshall rendelhető személyre szabva. Fontos leszögezni, hogy a személyre szabás kizárólag kozmetikai, azaz az erősítő vagy láda külalakjára vonatkozik.

Minden a Marshall angliai gyárában készül, ugyan ott, ahol az összes többi angol cucc. Választható huszonegy (21) féle vinyl, mint a kígyóbőr, elephant grain, western, vagy több más szín. Hasonló a helyzet a hangfalszövetekkel is, itt hét opció választható. Ki ne csípne egy ilyet, főként ha a piping, a fül és a felirat is választható?

És most jön a csavar. A választható vászon helyettesíthető egy színes nyomattal is. Itt egy nagy felbontású grafikát kell eljuttatni a gyártónak és az rákerül a kívánt cuccra, akár úgy, hogy a full stacken végig fut a minta.

Mit kell tenni? Besétálni a kiválasztott opciókkal a kedvenc hangszerboltunkba és pontosan leadni a kívánt rendelést, majd várni türelemmel. Az átfutás nagyjából két hónap.

Mennyibe kerül? A színes, kép nélküli verzió ára a bolti árnál körül-belül 5-10%-kal magasabb, ha képet is szeretnénk rá, akkor 10-15% százalék felárral kell számolni. Ezek mindig függnek a kívánt tárgy méretétől, lévén egy fejen elhelyezett nyomat mindig kisebb, mint egy kombón vagy egy ládán. De ki ne szeretne egy a zenekara logójával ellátott Marshall stacket?

Hajdu Zoltán

http://www.audmax.hu

 

 

Vissza a Hírek oldalra »


Képviselt gyártók, márkák

Az AUDMAX által képviselt kiemelt márkák, gyártók - ABC sorrendben. Bővebben...

Allen&Heath Appsys ProAudio Audiopole AudioPressBox Audio-Technica Avalon-Design Avid B&C Speakers DiGiGrid DirectOut Technologies Genelec GLAB Guitar Laboratory Green Hippo ITC INOUT Communication Systems Korg L'Acoustics Linea Research Panphonics Roland Professional AV Symetrix Tascam Trevis Audio Lab Vox Waves Williams Sound
HANOSZ
Az Audmax Kft. a HANOSZ tagja.
A Hangszeresek Országos Szövetségének fő célja az aktív zenélés társadalmi elfogadottságának növelése és támogatása.
Széchenyi 2020