Steve Grantley

Steve Grantley

RSS   AUDMAX   2016-04-10 11:06   2016-04-10 11:08

 

 

Dobos, zenész, sokoldalú, belevaló fickó. Egy rövid riportot készítettem az utánozhatatlan Steve Grantley-vel a Stiff Little Fingersből, kellemes időtöltést hozzá…

 

 

Egyedül, autodidakta módon tanultál, vagy volt olyan szerencséd, hogy zeneiskolába járhattál?

Az elején magamtól tanultam. Első felszerelésemet 11 évesen kaptam meg és egy pár évig azon doboltam. Addig gyakoroltam a My Dad’s Jazz felvételeit hallgatva, míg végül megtanultam tartani a tempót. Az őrületbe kergettem a szüleimet az állandó dobolással, mint ahogy más dobosok is. Ők viszont már kezdettől fogva meglepően támogatóan viszonyultak ehhez a dologhoz, úgyhogy szerencsém volt. Szerintem hallották, hogy ”kezdek belejönni” és talán ezért voltak olyan megértőek.
Tizenhárom éves koromban egy Connor nevű helyettesítő tanár adott nekem pár órát. Megtanított pergődobon játszani és a kottaolvasás alapjait is elsajátítottam tőle egy kicsit, de nem figyeltem oda igazán. Talán azért, mert állandóan a Cozy Powell Dance With the Devil-t és a Golden Erring-től a Radar Love-ot játszottam – és nem érdekeltek a dobolási technikák, a negyedek vagy éppen a triolák.
Ebben az időben mindig otthon gyakoroltam, egyedül készítettem felvételeket, groove-okat játszottam különféle felvételekhez. Már létező technikákat utánoztam, egy-egy dolog elsajátításával fokozatosan fejlődtem, és nagyon élveztem. Minden tudást magamba szívtam, amit csak lehetett – minden a dobokról szólt. A doboláson kívül semmi mással nem akartam foglalkozni; nem volt kétségem afelől, hogy mi lesz ebből, ha így haladok.
14 éves koromban beléptem egy helyi kis együttesbe és volt néhány fellépésünk, pubokban és hotelekben játszottunk. Fiatal voltam, nagyon tetszett, hogy dobolhatok és egy kis pénzt is kereshetek vele. Anya és Apa felajánlották, hogy befizetik a dob órák árát, hogy magasabb szinten is megtanulhassak játszani. Így 16 évesen eljutottam David Hodge-hoz (ő egy Edmundo Ross vezette dél-amerikai együttes dobosa volt) és egy évig tanultam nála. Egy idő úgy éreztem, hogy nincs erre szükségem – a fiatalos önteltség – de rendkívül értékes tudást szereztem, és elindított a helyes úton. Korábban sok rossz beidegződést szedtem össze, ezekről David hamar leszoktatott. Az addiginál még jobban összpontosítottam a játékomra, hogy pontosabban tartsam a ritmust. Megtanultam a pontozás alapjait is, és ez óriási lökést adott. David, mint mentor felgyorsította a tanulásom; minden fiatal zenésznek javasolnám, hogy legalább néhány órányi leckét vegyen – tényleg sokat segíthet. Szerencsém volt, mert David közvetítésével elkezdhettem játszani a Thames Television Big Band-ben. Így nagyon hamar a gyakorlatban is felhasználtam a megszerzett tudást, ráadásul profiként kellett beleállnom ebbe a helyzetbe. Ez sokat segített, mert nem csak egyerűen dobolni kellett. Rá kellett érezni és a gyakorlatban is alkalmazni a tudást. Emellett az idősebb zenészek, akikkel így együtt játszhattam erős szakmai hozzáállást neveltek belém – a gazemberek! (nevet) Ismert dalokat adtunk elő Tommy Dorsey-től, Duke Ellington klasszikusokat, valamint jól összeválogatott hagyományos tánczenei ritmusokat; Bossa Novából, szambából és Waltz témákból szemezgettünk.

 

 

Mi a véleményed úgy általában a dobolás tanításáról manapság?

Azt hiszem, színvonalasabb, mint korábban – rengeteg információ elérhető, magántanárok, oktató DVD-k és ingyenes leckék is szabadon hozzáférhetőek az interneten. De azt kell mondanom, hogy igaz a régi mondás miszerint „a művészetet nem lehet egy intézményben megtanulni”. Érted, hogy mit értek ezalatt? Sajátítsd el az alapelveket, tanulj meg dobkottát olvasni, és hogy hogyan kell helyesen tartani a dobverőt – de ne legyen belőled egy unalmas, mindenkit lemásoló dobos. Legyen saját egyéniséged, és ez a törekvés lebegjen mindig a szemed előtt.
Van egy irányzat, amely szeretné a dobolást tudományként beállítani – szerintem ez nem tudomány, hanem művészet. Annak, ahogyan dobolsz, persze vannak tudományos, matematikailag leírható elemei, de szerintem érezni kell a zenét, ez az, ami igazán számít. Szeretem, ha a játék szívből jön, lelke van, és nem csak agyból, gondolkodásból. Feláldozni a játékot a technika oltárán nekem nagyon unalmas – légy ötletes, csináld máshogy a dolgokat, ezzel gazdagíthatod a zenét. Érezz, ne gondolkodj! Amit játszol, fejezze ki egyéniségedet is! Légy tisztában a szabályokkal, de ha ezt megszerezted, utána nyugodtan kidobhatod a könyveket az ablakon és végre önmagad lehetsz. A művészet nem tudomány! Ezzel a szentbeszéd bevégeztetett. (nevet)

Beszéljünk egy kicsit a felszerelésedről. A termékeket, amiket használsz, milyen szempontok alapján választod ki?

Natal dobokat használok, mert ezek a legjobbak. A Natal a legendás Marshall Company tulajdonában álló brit gyártó, beírták magukat a rock’n’roll történetébe. Leginkább perka hangszereik révén lettek ismertek, de manapság dobfelszereléseket is gyártanak. Véleményem szerint ők készítik a piacon ma elérhető legjobb dobokat! Nagyméretű, hangos, tartós dobok, még a rakodó embereim se tudnak ártani nekik. Ezek nem középminőségű felszerelések, kétségkívül olyan cuccok, amikre mindenki áhítozik.
Paiste cintányérokat használok - az én fülemnek ez tetszik a legjobban. John Bonhaum is ezeken játszott, szóval, ha neki jók voltak, akkor nekem is megfelelnek, tényleg ezért választottam őket.
Könnyű Vater 7a dobverőkkel játszom. Régen sokkal nagyobb dobverőim voltak, de tettem egy próbát a könnyebbekkel, és úgy döntöttem, hogy inkább ezeket választom. Így gyorsabb a válaszidő, és bár könnyebbek, a hangzás erejét megadja a dobfelszerelés, és még bírják is a gyűrődést.
A dobokon Aquarian bőröket használok. Az Aquarian által készített ”Hi Energy” dobbőrök elképesztően jók. Elnyűhetetlenek és fantasztikus hangjuk van.

A nagyközönség a ”Stiff Little Fingers” híres dobosaként ismer téged. Hogyan jött össze, hogy együtt léphettél fel a legendás punk együttes tagjaival?

Jake-et már ismertem (Jake Burns az SLF énekese, dalszerzője, gitárosa). Még abból az időből, amikor a Jake Burns And The Big Wheel zenekar tagja voltam 1983-ban. Amikor ’96 végén Dolphin Taylor kilépett az SLF-ből és más, akkor új együttesekben folytatta, Jake felhívott. Régi barátom volt, tudta, hogy jól dobolok, így egyszerűen adta magát a helyzet, beléptem. Nem volt felvételi elbeszélgetés, csak találkoztunk, megittunk egy sört, azután hazamentünk.

Dolgoztál a The Alarm együttes tagjaival, Julian Lennonnal, az Eighth Wonder-ral (Patsy Kensit) és Alicia Keys-szel is.

Tulajdonképpen nem játszottam együtt Alicia Keys-szel, Oleta Adams-szel dolgoztunk együtt. Ő a Tears For Fears együttesben ért el nagy sikert, a ”Woman In Chains” című dallal futott be. Nagy sikert aratott szólóalbumával, a ”Get Here”-rel.
Julian Lennonnal nagyon szórakoztató volt, végtelen sok TV-s szereplésünk és promóciónk volt. Emellett több alkalommal felléptünk a ”Saltwater” idején – nagyon kedveltem őt, tehetséges fickó. A The Alarm nagyon közel állt a szívemhez. Már évekkel a belépésem előtt hallottam az együttesről, a Jake Burns And The Big Wheel segítette őket még ’84-ben, ezért ismertem a zenéjüket. Megalakítottunk egy nagy együttest Mike-kal, James-szel és Craig-gel, és én lettem a dobos. Sokat turnéztunk és sok zenét vettünk fel – olyanra sikerült, amilyennek lennie kellett, belejöttünk és már természetes volt az egész. Mike elég meglepő dolgokat csinált a színpadon. Egy alkalommal hirtelen megállt egy dal közepén és elkezdte játszani a ”Rockin In The Free World-öt”, én pedig eközben csak bámultam őt. Máskor a tömegbe vetette magát, és utána 10 percig nem jött vissza a színpadra – izgalmas volt. Öt vagy lehet, hogy hat albumot vettünk fel, de az én kedvencem mind közül az ”Under Attack” (EMI Records). Ezalatt éreztem, hogy mint együttes igazán jól tudtunk dolgozni egymással.
Nagy öröm volt az Eighth Wonder tagjának lenni. Igazi pop felállást alkottunk. A nyolcvanas években az együttesnek kiemelkedően népszerű albumai jelentek meg Olaszországban, Japánban, és több jelentős európai országban is óriási sikereink voltak. Azokban az években remekül éreztük magunkat és nagy szeretettel gondolok vissza erre az időszakra. Igazi popzene volt, és az élő koncerteken, a színpadon igazi show bandaként léptünk fel. Mindannyian szerettük Prince-t, a funkot, a pop slágereket, ezért ráadásként a Blondie „Dreaming" című számát játszottuk, nagyon szerették! Szerettem Patsy-t, nagyon szórakoztató volt.


Van külön műfaj, ami a kedvenced és szereted játszani?

Én elsősorban rock dobos vagyok – de szeretek funkot is játszani, nagy, tömör groove-okat, amik kötöttek, de szívből szólnak – igen, igazából egyszerűen rock dobosnak tartom magam. Ha kell, tudok jazzt is dobolni, és élvezem, időnként jazzes elemeket is használok. Az SLF zenéjéhez ezekre nincs különösebben szükség, de ezekkel is fel vagyok szerelkezve. (nevet)
Unalmas ismételgetésnek tünik, hogy Bonhamre mekkora hatással volt rám, de az ő érzéke, lendületessége tényleg megérintett. Őt hallgatva elég sok mindent megtanultam, ami fontos, rájöttem, hogy nem csak a püfölésről szól a dolog. Úgy értem, boldogan elütögethetek, verdeshetek, csapkodhatok, de igenis szeretem, ha van benne időnként egy kis villanás és vannak árnyalatok, dinamika és egy kis Swing-es lötyögés. Bonham a mestere volt ennek – és nagy érzéke volt a funkhoz is. Miközben hallgattam, rengeteget tanultam tőle..

A gyakorlással kapcsolatban, mostanában is ugyanolyan sokat gyakorolsz? Ha igen, úgy miből áll a gyakorlásod?

Minden időmet gyakorlással töltöm, arra törekszem, hogy folyamatosan fejlődjek. Azon dolgozom, hogy tovább fejlődjek a ritmus tartásában és feszegetem a határokat, hogy a tempóm szilárd legyen függetlenül attól, hogy mit játszom éppen. Egyre nehezebb és nehezebb feladatokat állítok magam elé – mindenféle alapra dolgozom, és ezek sokkal érdekesebbek, ha én játszom a saját dobfelszerelésemen. Továbbá fontos, hogy először lassan kell játszani, lassú tempóban jól hallható, ha hibázol – aztán már lehet gyorsítani. Megkeresem, hogy hol van hiba, kijavítom, aztán helyre teszem azokat a hiányosságokat, amelyeket hibának gondolok a dobolásomban. Könyörtelenül szigorú és kemény vagyok magammal szemben, de ezzel együtt élvezem is. Mindig van hová továbbfejlődni, nem számít, hogy ki vagy. Ha nem képezed magad és csak ülsz a babérjaidon, nem fejlődik a hangszeres tudásod, vagy talán még vissza is fejlődik. Mindig menj tovább, fejlődj folyamatosan, tanulj meg mindig valami újat, készíts új ritmusokat – mindez egy egész életen átívelő feladat.
Szeretem a fegyelmet, nem jó a lazaság, nem az én stílusom. Félreértés ne essék, nagyon élvezem amit csinálok. Ha unatkozom, csak felrakok valamilyen számot és kedvemre grooveolok rá: például Sly and Robbie-ra, James Brown-ra, Funkadelic-ra ütögetek. Mindenféle albumra szoktam gyakorolni – közülük néhány: régi Ginger Baker, AC/DC, Prince, Goldfrapp, Kelis, Leftfield, Level 42, Nine Inch Nails, ABBA, P.I.L, Rob Zombie, Rolling Stones, Tom Petty, Wendy And Lisa, a legkülönfélébb zenékre.
Szeretek keményen dolgozni, de ugyanakkor figyelek rá, hogy változatos is legyek és ne ragadjak le. Amikor próbálok valemit betanulni, újra és újra eljátszom a ritmust, hogy ráérezzek – ugyanazt ütöm a végtelenségig, amíg be nem vésődik, és rá nem áll a kezem. Akár heteken át gyakorolgatom ugyanazt, mindig szentelek rá külön 20 percet a többi megtanulandó mellett. A legvégén, függetlenül attól, hogy eredetileg milyen nehéz is volt a dolog egyszerűen a játékom szerves részévé válik. Már könnyedén csinálom. Emellett váltogatom a tempót, mindent, amit megtanulok különböző gyorsasággal szoktam begyakorolni. Nagyon lassan kezdem, először kifejezetten lassan, így pontatlanság vagy maszatolás nélkül belülről érzem a groove-ot.

 

 

Szerinted mi a legfontosabb az összes dolog közül, amit megtanultál a zenéléssel töltött évek alatt?

A legfontosabb dolog a következő: tanulj meg minél tökéletesebben játszani a hangszeren. Törekedj arra, hogy folyamatosan fejlődj, és ezen kívül légy megbízható, rugalmas és tanúsíts megértést a többi együttes taggal szemben. Csak játssz egyre jobban, egyre nagyobb érzéssel. Ha túl heves vagy, ha nehezen elviselhető, ha rossz a hozzáállásod, a többiek előbb-utóbb ebbe belefáradhatnak. Ilyenkor pedig nem számít, hogy valójában milyen jól is játszol.

Mit tanácsolnál (ha van ilyen javaslatod) a fiatal dobosoknak, akik éppen arra készülnek, hogy belevágjanak a zenészéletbe és turnézzanak?

Utazni és különböző helyeken játszani kifejezetten nehéz is lehet. Csak óvatosan terheld magad – előfordulhat, hogy a kialvatlanság miatt, esetleg az időzóna eltolódástól rosszul érzi magát az ember. Mindenki élvezi és kihasználja a rock’n’roll életstílus előnyeit. A legjobb, amit tanácsolhatok, hogy időnként pihenj és jókat egyél. A fellépésekről lehetnek sejtéseid, de biztosat majd csak a helyszíneken tudhatsz. Ezzel együtt minden zenész másképp kezeli a turnékat.

A dobolás és a mindennapi életed szempontjából nézve kikre, vagy milyen zenékre mondhatjuk, hogy hatással vannak rád?

Dobosok, lássuk csak, kezdjük az ismertebbekkel. Bonham, Moon, Rich meg Ginger Baker, Cozy Powell, Stuart Copeland és Topper Headon. Aztán persze a már emlegetett jazz dobos Ronnie Verrell, a reggae dobos Sly Dunbar, a valamikor a Level 42-ben játszó Phil Gould, Bernard Purdie, a groove mestere, Charles Charles, aki a The Blockheads tagja, Roger Taylor a Queen-ből, és Alphonse Mouzon, aki a fúziós jazz kiemelkedő alakja – őket említeném legelőször. Ezek a zenészek egész életem során szórakoztattak és tanultam is tőlük.
Producerek is hatottak rám, mindenekelőtt persze Jimmy Page. A Zeppelin lemezei hihetetlenül jól szólnak. Ha a dobhangzást vesszük, vagy azt, ahogy az együttes zenéjét felvette, jóval meghaladta saját korát. Aztán Rick Rubin – a Beastie Boys egészen kiváló, és a ”The Electric” album, amelynek ugyancsak ő volt a producere, nameg persze a The Cult lemez, a stílus alapjaihoz visszanyúló klasszikus. Glyn Johns, amit a The Who-val csinált, az egészen bámulatos, a „Who’s Next” című lemezük csodálatos. Pete Townshend is egy kegyetlenül jó producer, ő (és hangmérnökként Ron Nevison) volt a felelős a Quadrophenia című lemezért, ez a kedvenc Who lemezem. Bill Price, aki a The Clash és a Sex Pistols producere, Chris Thomas, aki szintén dolgozott a Sex Pistols-szal, valamint a The Pretenders-szel, és Guy Stevens – ő volt a producere a The Clash fantasztikus ”London Calling” című lemezének – mindannyian kiváló lemezekhez adták a nevüket.
Imádom hallgatni Trevor Horn lemezeit is, mert olyan kidolgozottak – az, amit Grace Jones ”Slave To The Rhythm” lemezén művelt, az hihetetlen.
És persze olyanok is, akik nem dobosok, így George Orwell író, Steven Berkof színész, Nikola Tesla tudós, Bruce Lee harcművész, Henry Cooper bokszoló, Bill Hicks humorista, Zacharia Sitchin egyiptomi származású tudós, történész, és a szüleim.

    
A The Cult-ot említetted. Jól tudom, hogy Billy Duffy-val, a The Cult gitárosával egy zenekarban játszottatok?

Igen, az a Coloursound volt a késő ’90-es években. Craig Adams, a The Mission basszerosa volt benne, Mike Peters a The Alarm-ból – ő gitározott és énekelt, Billy, mint gitáros és én. Jó csapat voltunk. Mintha egy átmenet lett volna a Pistols és Zeppelin között a pályafutásom során. Egészen a lemez megjelenéséig minden koncerten ott voltam, beleértve azt a fellépést is New York-ban, amelyiknek a kiadást köszönhetik. Keményen szólt élőben, de a Coloursound nem kért fel a felvételekhez, ami nagy csalódás volt. Scott Garret-tel, a The Cult egykori dobosával csinálták meg a lemezt. Nem sokkal az album megjelenése után az a formáció feloszlott és Billy átalakította a The Cult-ot. Szerettem, ahogy Billy játszott: berobbantam az együttesbe. Azután Mike Peters-szel 11 évig együtt zenéltünk a The Alarm-ban, játszottam a Bloody Records lemezeken. (nevet)

Megváltoztatnál bármit is utólag, ha megtehetnéd?

Semmiben nem döntenék másként, és még nagyon is benne vagyok. Semmi nem utal arra, hogy lassítanék, tulajdonképpen csak most jövök bele igazán. Olyan sok minden van előttem, amit el akarok érni: csak teljes gőzzel előre! Még rengeteg dolog megtörténhet.
Több produkcióval kapcsolatos felkérésem van, de ezeket jelenleg nem tudom elvállalni. Számomra az SLS a legfontosabb, de saját zenekarom, az RT ZED is közel áll a szívemhez, minden időmet kitölti, amikor épp nem a Fingers-re koncentrálok.

Ezt talán nem mindenki tudja. Mondanál pár dolgot nekünk az RT ZED-ről?

Ez a saját bandám, indusztriális, modern rock’n’roll stílus – ez tulajdonképpen egy mellékprojekt, amelyben én is részt veszek, tíz éve kezdődött, vagy még régebben. Mivel az SLF-nek és a The Alarm-nak is tagja vagyok 11-12 éve, sosem maradt elég időm, hogy igazán foglalkozni tudjak az RT ZED-el, így ez mindig is háttérbe szorult. Sikerült összehoznunk két albumot és volt egy pár fellépésünk, de közel sem annyi, mint amennyit szerettem volna. Mióta kiléptem a The Alarm-ból többet tudok foglalkozni az RT ZED-del. A kötelező SLF turnék között új lemezt csináltam. 2011 végén és 2012 elején dolgoztam a keverésén. Nagy vállalkozás volt és egészen elégedett vagyok vele! A lemez címe ”Relentless” és 2012 közepétől kapható, a megjelenés után számtalan koncertünk volt.

Azt mondtad, ott hagytad a The Alarm-ot, mi történt?

(nevet) Már jó pár éve annak, ősrégi történet. Mindent megtettem azért, hogy a két együttes fellépéseit egyeztetni tudjuk, időnként oda-vissza utazgattam. Akkor történt a szakítás, amikor szükségem lett volna egy kis időre egy SLF turné után, de a The Alarm azt akarta, hogy rögtön utána játsszak az ő turnéjukon is, ezt pedig nem tudtam vállalni. Az apám akkoriban hunyt el és szükségem volt pár napra a családommal. Mike talált egy másik dobost a turnéhoz, hát így történt. Ez már régóta benne volt a levegőben, épp az volt a meglepő, hogy ilyen sokáig sikerült húznunk. Rengeteg kedves emlékem maradt a zenekarral együtt töltött időkből, és a legjobbakat kívánom a srácoknak. Azok közül, akik rendszeresen eljártak a koncertekre valójában többen személyesen is a barátaim – szóval minden nagyon jól alakult.

Hogy alakul a Stiff Little Fingersnek jövője?

2012-ben volt az együttes 35. születésnapja, tehát a márciusi ”Assume Nothing, Question Everything” turnéra készültünk, és további koncertek is voltak Amerika szerte és Európában. Egy válogatásalbum is megjelent a Demon Records gondozásában. Az év második felében új albumot készítettünk. Amerikában vettük fel - érdekes volt, mert én voltam egyedül olyan az együttesből, aki nem a tengerentúl élt. Az SLF-el fő programként szerepeltünk egy nagy nyári bulin Belfastban az egyik szabadtéri fesztiválon - nagyszerű volt.
A Vive Le Rock magazinnál elkészült egy SLF Tribute album, amely olyan művészeket vonultatott fel, mint a Dropkick Murphys, a Therapy, a Spear Of Destiny, vagy a Buckcherry.

Szerinted mi a legfontosabb, mi az, amit mindenképp tanácsolnál a többi dobosnak?

Gyakorolj – ne trükközz, ne bakizz, ne mismásolj el semmit. Dolgozz keményen, ez nem a Guitar Hero, vagy valami buta videojáték. Egy művészetet készülsz aprólékos gonddal elsajátítani, először nem lesz könnyű. Tehát áss mélyre, vesd bele minden erődet és érezd jól magad - átélheted, hogy megtanulsz valamit, ami értékes.

Még valami jótanács utoljára?

Jótanács? Nos, játssz örömmel. Élvezd, - ha rossznak érzed, amit játszol, inkább dobolj valami mást. Sosem szabad úgy felfognod, mint valami minden napos rutinfeladatot. Azt javaslom, keress egy tanárt magadnak és játssz együtt olyan sok zenésszel, amilyen sokkal csak lehet. Hallgass bele mindenféle zenébe előítéletek nélkül, és helyezd el magad, hogy ki vagy, és mit szeretnél elérni. Csak hallgass a szívedre – aztán, ha már eldöntötted, hogy mit szeretnél, adj bele mindent. Légy kitartó, amíg el nem éred, amit akartál. Sok szerencsét mindenkinek!

Travis Marc
forrás:
http://ukdrummer.com/steve-grantley-interview/

 

 

Vissza a Hírek oldalra »


Képviselt gyártók, márkák

Az AUDMAX által képviselt kiemelt márkák, gyártók - ABC sorrendben. Bővebben...

Allen&Heath Atterotech Audiopole Audio-Technica Avalon-Design Avid DiGiGrid DirectOut Technologies Eden Genelec Korg L'Acoustics Linea Research Marshall Marshall Lifestyle Montarbo Commercial Natal Panphonics QuikLok Symetrix Tascam Trevis Audio Lab Vox Waves
HANOSZ
Az Audmax Kft. a HANOSZ tagja.
A Hangszeresek Országos Szövetségének fő célja az aktív zenélés társadalmi elfogadottságának növelése és támogatása.