Puskatus

Puskatus

RSS   AUDMAX   2018-12-30 22:32   2019-01-05 17:49

 

 

Kevés embernek mondhat valamit a Model 24, pedig az egyik leghíresebb Remington puskát is így hívják. Mi azonban hithű pacifistaként, nem a kaliberek és az irányzékok oldaláról közelítünk, hanem egy olyan mindenest mutatunk be nektek, ami csak néhol emlékeztet hírhedt névrokonára.
A Tascam Model 24 ugyanis keverő, soksávos felvevő és multitrack USB-hangkártya egyidőben.

 

 

Nem mondhatnánk, hogy a Tascam újoncnak számít a soksávos felvételek készítésében. Meg merném kockáztatni a kijelentést, hogy ha nem is ők találták fel, de az első között vitték az otthoni stúdiókba és próbatermekbe a technológiát, igaz akkor még szalagon és valamivel kevesebb sávon. Emellett persze a professzionális stúdiók igényeit is szemmel tartották és ezek a termékeket csak a digitális technológia térhódítása szorította ki, illetve váltotta le idővel. Az elv azonban ugyan az maradt, minél egyszerűbben, minél jobb minőségben felvenni, akár otthon is. A Model 24 ezeket a hagyományokat folytatja, lássuk is hogyan…

Induljunk el az analóg oldalról, a keverőpult 12 monó és 4+1 sztereó csatornával rendelkezik, melyet használhatunk akár 16 monó és 1 sztereó felosztásban is. Elsőként nézzük meg mit tartalmaz egy mikrofon csatorna:
HDDA mikrofon előfokot, szimmetrikus XLR és JACK bemenetet, LOW CUT-ot (100Hz fix) a bemeneti oldalon, „egygombos” kompresszort, félparametrikus középpel rendelkező, 3 sávos EQ-t, 2 AUX jelutat, egy effekt SEND-et és egy panorámát. Ehhez tartozik még RECORD gomb, MUTE kapcsoló, MAIN, SUB, PFL jelútválasztók és egy 100mm-es tolófader. Ez alapvetően minden csatornára igaz, mármint a monókra levetítve, de az első két mikrofoncsatornán két további extra is felfedezhető. Rendelkeznek INSERT pontokkal, valamint közvetlen, nagyimpedanciás gitár illesztéssel is!

A sztereó csatornák ezzel szemben nem kaptak kompresszort, és parametrikus közepet sem. Ettől függetlenül természetesen ezeken is találunk XLR bejárattal HDDA preamp-okat, amiknek felvételnél van nagy jelentősége. A 21/22 csatornán azonban még ennél is kevesebb a szolgáltatás, de ennek is oka van. Egy sztereó RCA pár és egy 3,5 mm JACK bejárat mellett egy kék Bluetooth blokk is helyet kapott rajta. Egyértelműen arra való, hogy konzumer felhasználásnál, a lehető legkönnyebben tudjunk telefont, vagy laptopot csatlakoztatni.

 

 

Bemeneti oldal tisztázva, semmi bonyolítás, mindennek meg van a helye és értelme, ezért most ugorjunk át a kimeneti oldalra. Egy-egy csatornát számtalan helyre elküldhetünk, elsőként azonban azt kell eldöntenünk, hogy játszunk/felveszünk, vagy visszajátszunk rajta. Mivel a Model 24 minden csatornájáról külön felvételt képes készíteni SD-kártyára, vagy USB-n keresztül a PC-nkre, így már valóban át kell gondolni, hogy hol is állunk a projektben. Ettől függetlenül, hogy a forrás a zenész, vagy már az SD-kártya, még mindig van szabad akaratunk. Rendelkezésre áll a két AUX (MON1-MON2) és az effekt jelút is, de alább eldönthetjük, hogy MAIN, SUB, vagy PFL kijáraton akarjuk-e viszont hallani. Ezen kijáratok egyébként mind szabályozhatók az eszköz jobb oldali, aranysárga szekciójában. A SUB, MON és MAIN faderek felett találhatjuk az effektblokkot, melyek egyszerű, de annál hatásosabb algoritmusokból épülnek fel. Semmi extra, pont annyi és olyan effekteket találunk itt, amelyek próbán, színpadon általában használatba is kerülnek. El is jutottunk a készülék digitális lelkéhez, amely a felvételi funkciót is rejti. Aki kicsit is járatos a Tascam készülékei között annak azonnal feltűnik a hasonlóság, a kijelző egy kézi felvevőé is lehetne akár. Ennek megfelelően kapott 4 funkciógombot, egy programtárcsát (MULTI JOG), illetve a megfelelő transport-gombokat: STOP, PLAY/PAUSE, RECORD. Itt „bújik meg” a LED kivezérlésjelző is a maga kétszer 12 darab LED-jével, mely egész pontos képet ad a kimeneti jelünk erősségéről.
Ha már a kimeneti jelnél tartunk, fontosnak tartanám beszúrni, hogy a 7-sávos grafikus EQ használatával is vannak opcióink. Először is mi mondjuk meg, hogy a MASTER vagy a MON1 kimeneten akarjuk hallani a változásokat, de egy mozdulattal ki is kapcsolhatjuk (BYPASS).
Közvetlenül az EQ mellett van az SD-kártya foglalata és a +48V fantomtáp kapcsolója is.

 

 

A keverő nagyjából így épül fel, de mivel alapvetően minden keverő hasonló struktúrával rendelkezik, kezdjük el boncolgatni a digitális oldalt is. Mint említettem, a Model 24 képes mind a 22 csatornát és magát a sztereó mixet is digitálisan rögzíteni egy SD-kártyára. Ennek felbontása választható 16/24-bit és 44.1/48kHz, WAV-ban. Hogy épp melyik csatornát rögzítjük, azt a már említett – csatorna fader feletti – REC gombbal választjuk ki.
Vannak azonban olyan esetek, például a próbateremben, ahol van lehetőség PC csatlakoztatására, így megspórolhatjuk az SD-kártyáról való másolás idejét. Így a Model 24 egy 24 sávos audió interfészként működik USB-kapcsolaton keresztül. A felvett anyag felbontása itt is tőlünk függ: 16/24-bit és 44.1/48kHz.
További extrák közé sorolnám a lábkapcsoló csatlakozását, melyre egy Tascam RC-1F-et kötve ki- és bekapcsolhatjuk az effektprocesszort, de külön öröm, hogy a fejhallgató kijárattal párhuzamosan találunk CONTROL ROOM kijáratot is, a fejhallgatótól szeparált, saját hangerővel!

Felmerülhet persze a kérdés, hogy kinek is ajánlanám ezt a mindenest. Kisebb zenekaroknak, próbatermeknek, ahol mindenképpen hasznos, hogy elfogadható felvétel készülhessen, akár későbbi kiértékelés, akár demó célokra. Vagy például zeneiskoláknak, ahol egy megbízható mindenes készülék létfontosságú. De akár otthoni projektstúdiókba is, ahol fontos az ár-érték arány.
Egy biztos, a Model 24-gyel egészen sok feladat lefedhető és biztosan nem lövünk vele bakot sem. Arra ott a Remington.

Gergics Attila
www.audmax.hu

 

 

Vissza a Hírek oldalra »


Képviselt gyártók, márkák

Az AUDMAX által képviselt kiemelt márkák, gyártók - ABC sorrendben. Bővebben...

Allen&Heath Appsys ProAudio Atterotech Audiopole Audio-Technica Avalon-Design Avid B&C Speakers DiGiGrid DirectOut Technologies Eden Genelec GLAB Guitar Laboratory Green Hippo ITC INOUT Communication Systems Korg L'Acoustics Linea Research Marshall Marshall Lifestyle Montarbo Commercial Natal Panphonics QuikLok Symetrix Tascam Trevis Audio Lab Vox Waves Williams Sound
HANOSZ
Az Audmax Kft. a HANOSZ tagja.
A Hangszeresek Országos Szövetségének fő célja az aktív zenélés társadalmi elfogadottságának növelése és támogatása.