Nano-nano

Nano-nano

RSS   AUDMAX   2016-02-26 22:15

 

 

Az előtag az utána lévő mértékegység ezermilliomod részét jelzi. Eredeti jelentése törpe.

Jó sok idő telt el azóta, mióta a KORG az agyunkba véste, hogy egy kicsi MIDI-kontroller is lehet pont olyan jó, mint nagyobb méretű társai.
A nano-széria azóta megélte a második kiadást, új funkciókat is kapott, de a 3 alaptermék (nanoPAD, nanoKONTROL, nanoKEY) családja nem bővült.
Egészen eddig!

 

 

A nano-k óta eltelt időben sok dolog megváltozott, sokat javult a Bleutooth technológia, kiváló applikációk jelentek meg hordozható eszközökre (lásd: KORG Gadget!). Így a kihívás nyilvánvaló volt, fejleszteni kell a 3 termékből álló családot. Régóta vágyom már egy hordozható, de funkcióiban egyesített kontrollerre, amit az iPad-del tudnék használni úton-útfélen. Most 2016-ban azonban, a NAMM Show apropóján a KORG megvalósítja az álmomat, és bízom benne, hogy nem csak az enyémet. Megjelent a nanoKONTROL Studio és a nanoKEY Studio!

 

 

A két eszköz könnyen elkülöníthető, míg a KONTROL Studio egy transport/fader gondolkodású eszköz, elsősorban a vezérlés megkönnyítésére született, addig a KEY Studio, egy mobil MIDI-billentyűzet, potméterekkel, gumipadokkal és egy kiváló érintő-vezérlővel. Ami azonban közös bennük, hogy nagyon könnyűek és a hagyományos USB mellett Bluetooth-szal is tudnak csatlakozni.
Ennek elsősorban a táblagépeknél van jelentősége, ugyanis egy darab Lightning-portot elég könnyű elhasználni, mondjuk töltésre, vagy Uram bocsá' egy modernebb hangkártyára.

Azt, hogy hogyan és mire lehet ezeket a kontrolleket használni, abba nem nagyon mennék bele, bízván abba, hogy az olvasó nem először lát ilyet életében, ezért csak az új funkciókat emelném ki.

 

 

A nanoPad-ban már használhattuk a Scale funkciót, miszerint a hangnem és a skála kiválasztása után az érintőfelületen a skála hangjait tudtuk játszani, megkönnyítve ezzel a dallamok kitalálását. A nanoKeyStudio-ban ezt a módot kiterjesztették és a skála hangjainak megfelelő billentyűk világítanak, valamint a skálához tartozó 8 legkézenfekvőbb akkord közvetlenül a gumilapokkal is feljátszható!

A kinézet - azon kívül,  hogy a több funció miatt a méret megnőtt - nem nagyon változott, letisztult formavilág jellemzi mindkét eszközt. Ezt párosítva a slim-desing elgondolással és a csekély súllyal, már nem lehet több kifogásunk, hogy magunkkal vigyük őket. Szinte bárhova.

Gergics Attila

A cikk a musicmedia.hu-n is megjelent.

 

 

Vissza a Hírek oldalra »


Képviselt gyártók, márkák

Az AUDMAX által képviselt kiemelt márkák, gyártók - ABC sorrendben. Bővebben...

Allen&Heath Appsys ProAudio Audiopole AudioPressBox Audio-Technica Avalon-Design Avid B&C Speakers DiGiGrid DirectOut Technologies Genelec GLAB Guitar Laboratory Green Hippo ITC INOUT Communication Systems Korg L'Acoustics Linea Research Panphonics Roland Professional AV Symetrix Tascam Trevis Audio Lab Vox Waves Williams Sound
HANOSZ
Az Audmax Kft. a HANOSZ tagja.
A Hangszeresek Országos Szövetségének fő célja az aktív zenélés társadalmi elfogadottságának növelése és támogatása.
Széchenyi 2020