Monológ

Monológ

RSS   AUDMAX   2017-05-10 14:13   2017-05-10 14:14

 

 

Definíció: Egyszemélyes jelenet egy drámai műben, amelyet az egyedüli szereplő egy lelki vívódás kifejezésére elmond, vagy amelyben a cselekmény egyes körülményeiről a közönséget tájékoztatja.

 

 

Vegyük alapul, hogy a drámai mű az új dalunk, melynek alapvető tulajdonsága, hogy a közönségünket tájékoztatja. A különbség az, hogy felesleges vívódásról beszélnünk, ugyanis a KORG új monofón, analóg szintijén nem kell sokat gondolkodnunk. Nem, ez nem azt jelenti, hogy egy végtelenül egyszerű, felejthető készüléket kapunk. Azért nincs szükség vívódásra, mert azon az áron, amennyiért a termék forgalomba kerül, nem kapunk minőségi analóg szintit, főleg nem olyat ami preset-elhető is lenne.
Persze nem ez az egyetlen előnye a készüléknek, lássuk is bővebben mivel van dolgunk.

Először is tisztázzuk, hogy a Monologue nem a Minilogue "lemonofonizálása". Jóval több annál. A struktúrához újratervezték a burkológörbét,  és a modulációs lehetőségeket, valamint olyan filtert kapott, mely a mély tartományokban kiemelkedően jól teljesít. Szükség is van rá, hiszen az eszközt kimondottan bassline-ok és harapós lead-ek kitekerésére ajánlja a gyártó.

Ha már említettük a struktúrát, vesézzük is ki a szinti felépítését. 2 VCO, 1 VCF, 1EG, 1 VCA, 1 LFO, tehát van két oszcillátorunk, egy filterrel, egy modulációval, egy erősítővel és egy LFO-val. Hirtelen kevésnek tűnhet, de azért ez sem ennyire egyszerű. A drive (túlvezérlés) lehetősége és a kétpólusú szűrő képes olyan torzítások előidézésére, melyek kimondottan agresszív hangokat kölcsönöznek ennek az apró hangszernek. Mint említettem, a készülék preset-elhető, tehát első lépésként mindenképpen azt javaslom, hogy lapozzuk végig az Aphex Twin által kreált gyári hangokat (80), így jó képet kaphatunk arról, hogy mire elég ez a pár komponens. Nagyon sok mindenre...Időközben ha valamelyik megtetszik és bele-belenyúltunk, akkor ott a lehetőség ezt sajátként is menteni, az erre fenntartott 20 programhelyre.
A gyártó ígérete szerint hamarosan elkészül hozzá egy rendszerező Sound Librarian szofver is, így könnyen feltölthetjük a hangszert egyedi kombinációjú hangszínekkel, számítógépről, USB-n keresztül.

 

 

A képről már nyilvánvalóvá vált mindenki számára, hogy az eszköz két oktványi mini-billentyűvel van szerelve, E-től E-ig. A gyártó szándékosan válaszotta egyébként a gitároknál klasszikus hangolásnak számító átfogást. De mi van akkor, ha két kézzel akarunk csűrni-csavarni egy hangszínt?

Egyrész ott a MIDI, ami USB-n és dedikált csatlakozón is fogadja a jelet, de ha épp nincs nálunk gép, vagy nem a stúdióban vagyunk, akkor helyére lép a 16 lépéses szekvenszer. Szerencsére nem csak note-okat menthetünk a lépések helyére, a Monologue képes az ezekhez tartozó értékek mentésére is, tehát ha felvettük a futamot, akkor utána rögzíthetjük rá a paraméterek változásait is. Két kézzel!

A KORG arra igy ügyelt, hogy legújabb termékük jól illeszkedjen a már forgalomban lévőkhöz, ezért a MIDI/USB mellett van SYNC IN/OUT csatlakozónk is, hogy egy 3.5-3.5 sztereó Jack-kábellel képesek legyünk szinkronba hozni az Electribe-okkal, vagy a Volca-sorozattal!

Egyéb csatlakozások tekintetében a Monologue rendelkezik egy monó 6.3mm Jack kijárattal, egy 6.3mm-es fejhallgatókijárattal is a már tárgyalt MIDI/SYNC /USB-n kívül.

De térjünk vissza a kézi, élő játékra. A szintetizátor mikro-hangolható, így teljesen egyedi skálákat is találhatunk benne. Amennyiben azonban ezek nem szimpatikusak, adva van a lehetőség újak létrehozására és elmentésére is, amelyekkel totálisan egyedi lehet a játékunk. Ez persze opcionális, maradhatunk a klasszikus hangolási formánál is.

 

 

Ahogyan a Minilogue esetében is, a KORG hű maradt a bevált konstrukcióhoz. Egy potméter, egy paraméter. Ennek köszönhetően nagyon könnyű átlátni a szintézist, és persze megmarad a letisztult forma is. A magas kontrasztú OLED kijelző minden esetben jól látható, alapesetben itt végezzük a beállításokat, innen olvashatjuk le a behívott preset nevét, de játék közben a valós hullámformát is látjuk rajta!

A Monologue dizájnja megtartotta a nagy testvér vonalvezetését. Az alumínium fedlap rendkívül strapabíró, a hátlap pedig igazi fából készül, jól erősítve a klasszikus szintik érzését a felhasználóban. A gombok és potméterek gumiborításúak, fogásuk biztos és kényelmes.

Beszéltem már arról, hogy szekvenszer témájában, hogy mik a lehetőségeink a stúdión kívül, de ez nem azt jelent, hogy itt csak a színpadra, vagy a próbateremre gondoltam egyébként. Akár a turnébuszban is kitalálhatjuk életünk bassline-ját, hiszen 6 db AA elemmel ott is könnyen szóra bírhatjuk!

A KORG az egyediséget is fontosan tartotta a legkisebb analóg billentyű tervezésénél. A Minilogue szürkéje mellett, további 4 színben jelenik meg a termék: fekete, piros, sötétkék és arany.

A drámaiság tehát adott, csak válasszuk ki a kedvenc (hang)színünket és fejezzük ki vele magunkat, hiszen vívódnunk felesleges. Ezért az árért, ilyen tudású eszközt nehéz lesz találnunk a Monologue-on kívül!

Gergics Attila
www.audmax.hu

 

 

Vissza a Hírek oldalra »


Képviselt gyártók, márkák

Az AUDMAX által képviselt kiemelt márkák, gyártók - ABC sorrendben. Bővebben...

Allen&Heath Appsys ProAudio Audiopole AudioPressBox Audio-Technica Avalon-Design Avid B&C Speakers DiGiGrid DirectOut Technologies Genelec GLAB Guitar Laboratory Green Hippo ITC INOUT Communication Systems Korg L'Acoustics Linea Research Panphonics Roland Professional AV Symetrix Tascam Trevis Audio Lab Vox Waves Williams Sound
HANOSZ
Az Audmax Kft. a HANOSZ tagja.
A Hangszeresek Országos Szövetségének fő célja az aktív zenélés társadalmi elfogadottságának növelése és támogatása.
Széchenyi 2020