Fedőneve: S

Fedőneve: S

RSS   AUDMAX   2015-09-02 19:20   2016-01-25 11:52

 

 

Történt egyszer, úgy 2007 környékén, hogy megjelent egy apró sárga doboz, némi ezüstös beütéssel, amire rámondták, hogy szintetizátor. Lett is nagy felháborodás a zeneiparban. Irgumburgum, a szintetizátoron billentyűk vannak, vagy ha nem, akkor legalább sok tekerő! De ahogy telt-múlt az idő, a zenészek helyett a geek-világ mutatta meg a hitetlenkedőknek, hogy igenis hasznos egy ilyen apró szerkezet, ráadásul kiválóan moddolható és nem egy hátrány ha a farzsebben is elfér.

5 év után aztán a kis nápolyiformát felváltotta a szappanforma, amit stílusosan Kaossilator 2-nek neveztek el és az alapgondolat, valamint a sárga szín kivételével szinte mindent megváltoztattak, úgymond a felhasználók igényeire szabtak. 4 helyett már két ceruzaelem is elég lett, SD-kártyára lehetett menteni a loopokat, és a beépített mikrofon, illetve külső bemenet segítségével bármit loopolhattunk. A hangszínek modernebben lettek, az eszköz kisebb és könnyebb, a felhasználhatóság pedig rengeteget javult a digites kijelző grafikus OLED-re cserélésével.

A fogadó oldal máris toleránsabb volt, hála a sok őrültnek, akik az előző típussal is csodákat tudott művelni, így a KO2 start-ja sokkal jobban sikerült az elődjénél. Aki esetleg nem ismerné a készüléket, annak segítek egy kicsit.

KORG Kaossilator 2

A Kaossilator 2 (ahogyan az első verzió is) egy touchpad-del vezérelhető loop-szintetizátor. Működése az egyszerű ún. overdub-on alapszik, tehát játékunkat az előre beállított hosszúságú loop-ra folyamatosan rögzíti, majd újrajátsza. Hatalmas segítség ebben a 150 kiváló minőségű hangszín, valamint az előre beállított alaphanghoz rendelhető skálák, melyekkel sosem nyúlunk mellé egy dallam, vagy szóló ötletelése közben. A loop-ok alapvetően két „szólamba” menthetőek az SD kártyára, de menet közben az egész performansz is rögzíthető a Master Record funkciónak hála. A hangszínek a kor szellemének megfelelően nem kizárólag PCM, vagy modelezett hangok, ezeket vegyesen találhatjuk meg az eszközben, hogy minél több stílusban tudjunk alkotni. Az ún. effekthangok, mint például a sziréna, vagy egy „swoosh” a DJ-szettben is jól jönnek, de a kütyü előzenei környezetben, egy jammelés alkalmával is megmosolygtató dolgokra képes. Már csak ezt az „S” betűs rejtélyt kell megfejtenünk valahogyan...

A Kaossilator2 új fázisba érkezett, a betűjelölés egy olyan funciót takar amitől legfőképp az Ableton-arcok fognak hanyatt esni. Miután megvan életünk loopja, a mentésnél ezt ALS formátumba is tudjuk menteni, tehát az SD-kártyáról a gépünkre másolva a loopok külön sávonként egy-egy Ableton track-ben jelennek meg, amivel a Kaossilator kilép a zsebszinti kategóriából. Természetesen azoknak sem kell elkeseredniük, akik nem Live felhasználók, a KO2S képes multitrack WAV mentésre is, ami bármilyen DAW-be behívható, szeparált sztereó sávokat jelent.

A Kaossilator 2S természetesen az idei Budapest Music Expo-n kipróbálható!

A cikk megjelent a Music Média magazinban.

 

 

Vissza a Hírek oldalra »


Képviselt gyártók, márkák

Az AUDMAX által képviselt kiemelt márkák, gyártók - ABC sorrendben. Bővebben...

Allen&Heath Atterotech Audiopole Audio-Technica Avalon-Design Avid DiGiGrid DirectOut Technologies Eden Genelec Korg L'Acoustics Linea Research Marshall Marshall Lifestyle Montarbo Commercial Natal Panphonics QuikLok Symetrix Tascam Trevis Audio Lab Vox Waves
HANOSZ
Az Audmax Kft. a HANOSZ tagja.
A Hangszeresek Országos Szövetségének fő célja az aktív zenélés társadalmi elfogadottságának növelése és támogatása.