Elképesztő Genelec házimozi rendszer - még a stúdiók is irigykednek

Elképesztő Genelec házimozi rendszer - még a stúdiók is irigykednek

RSS   AUDMAX   2017-02-17 17:53   2017-02-17 17:55

 

 

Balogh Csaba nagy fába vágta a fejszéjét, megépítette Magyarország talán legnagyobb házimozi rendszerét, természetesen Genelec hangfalakból. Ebben a cikkben összefoglalja azt a hosszú és rögös utat, aminek eredményeként leesik az állad…

 


Minden az autóhifi versenyzéssel kezdődött, sok-sok évvel ezelőtt. Először csak a magam szórakoztatására, később versenyszerűen, hangminőség kategóriában indulva. Már a kezdetek kezdetén is sorra nyerte a versenyeket az autóba telepített hangrendszer, de nekem ez még nem volt elég jó. Akkoriban ismertem meg egy barátomat, aki mellesleg hangmérnök is, és kiemelkedően jó a hallása. No meg nem utolsó sorban basszusgitározik is. Az Ő és még jó néhány barátom segítségével, közel egy évnyi munkával sikerült megépíteni és kicsikarni azt a hangzást, ami már az igényeimnek megfelelt. Nagy, nemzetközi versenyeken kezdtünk indulni, ahol kiderült ez a hangzás már képes lenne az aktuális európa bajnok autójának a legyőzésére is. A rendszer kiépítése, beállítása, behangolása kapcsán nagyon sokat tanultam hangmérnök barátomtól és nagyon sok tapasztalatot is szereztem. Ilyen előzmények után jött a hideg zuhany. Új házba költöztünk és a mozi szobának kialakított helység akusztikája egyszerűen csapnivaló volt. De ez nagyon enyhe kifejezés rá, csak nem akarok durvábban fogalmazni. Ez egy könnyűszerkezetes házikó, mellesleg egy komolyabb fajtából, aminek a szerkezete igen hatékonyan csillapítja a hangok széles skáláját. Gyakorlatilag szinte nulla basszus, minden tompa és dinamikátlan, egyszerűen kiábrándító volt. Nem szoktam meghátrálni a feladatok elől, de ha előre tudom, mekkora fába vágom a fejszét, akkor ezzel az erővel akár másik házat is építhettem volna. Akusztikai ismereteim szintén a nulla szintjén álltak, úgyhogy "szép" kezdésnek néztem elébe. Felvettem néhány akusztikával foglalkozó céggel, szakemberrel a kapcsolatot, akik nagyon rendesek voltak. Sok ötlettel és elvégzendő feladatokkal is bőven elláttak, mielőtt egyáltalán értelme lenne bármit is mérni a szobán akusztikai szempontból. Első és legfontosabb feladat a függesztett gipszkarton álmennyezet megerősítése volt. Először is egy 3mm vastag gumilapot kellett felragasztani a mennyezet teljes terjedelmében, majd erre még súly és dekorációs célból bútorlap került.

 

 

Ez mintegy 600Kg-al terhelte meg a mennyezetet, aminek a felfüggesztését ezért meg kellett erősítenem. Ezt részben a padlás irányából végeztem, ahol is észrevettem, hogy az álmennyezet és a felette lévő hőszigetelés között, bizony jókora üreg van, ami megint csak rendesen csillapítja a hangtartomány valamely részét. Lebontani a mennyezetet ekkora munka után őrültségnek tartottam, ezért inkább a padlás felől, a hőszigetelést félre húzva, a párazáró fólián kis lyukakat ejtve purhabbal töltöttem ki az üregeket. 150 palack habot nyelt be!!! Az eredmény nem maradt el. Megjött a közép- és magas hangok dinamikája. Ezután valamelyik Házi-mozi kiállításon tartott előadást az egyik kiváló akusztikai cég, akikkel az előadás után jól kitárgyaltuk a helyzetemet. Következhetett a falak megerősítése. Itt szintén a Pemübel fantázianevű gumilappal kezdődött a "tapétázás". Majd erre zártszelvényből hegesztett rácsszerkezet, bekötve a falak függőleges vázszerkezetéhez. Erre dekorációs és tömegnövelés céljából bútorlapok lettek felcsavarozva. A mögöttes üregek habszivaccsal kitöltve. Ahogy nőtt a tömeg és lett egyre szilárdabb a határoló falszerkezet, úgy lett egyre dinamikusabb a hangzás és több a basszus. Eljött az idő, hogy az akusztikai cég csapata lemérje a szoba akusztikai anomáliáit és azokra konkrét megoldási tervet készítsen. Probléma volt bőven, ment is rajta a matekolás. Az elkészült és hadrendbe állított akusztikai elemek hatása akkor még kevésbé volt hallható, ugyanis a domináns hibák még erőteljesebben megmutatkoztak. Konklúzió: kell még tömeg a falba. Az eddig elkészült és felszerelt akusztikai panelek egy részét visszabontottam, és a mögöttes területre keskeny kazettákat építettem, amiket kvarchomokkal töltöttem meg. Nagyjából fél tonna homokot töltöttem be tölcséren keresztül egy 3 decis mérőpohár segítségével a falakra épített kazettákba.

 

 

Ezek után kerültek újból helyükre a csillapító elemek. Egyébként az egész akusztikai herce-hurca során többször volt ilyen kettőt előre, egyet hátra fejlődési szint. Mind az, amit most nagyon röviden és vázlatosan leírtam, több mint 10 esztendő munkájába került, és még egy szép szám: ez idő alatt ebbe a szobába csak az akusztika javításának céljából 4 és fél tonna súlyú, különböző anyag lett beépítve. Most tartok ott, hogy ezt az akusztikai állapotot már képes megfelelően kezelni egy elektronikus szobakiegyenlítő berendezés. A hangrendszert illetően DIY hangfalakkal kezdtem. Az AV processzor, DVD játszó tekintetében már kezdetekkor sikerült rátalálni a számomra megfelelő hangú eszközökre, ezek a Lexicon logót viselik és a mai napig nagy elégedettséggel használom őket. A technika fejlődésével ez kiegészült egy Oppo blu-ray lejátszóval, majd egy Audyssey Pro MultEQ szoba kiegyenlítő berendezéssel. A képet egy SIM2 C3X vetíti Stewart Studitech G130-as vászonra. A tápellátás szűrését és kondicionálását egy barátom által készített berendezés végzi, igen nagy hatékonysággal, minden készüléken. A hangsugárzók....  azok jöttek-mentek. Valahogy nem akaródzott megtalálódni sehogy sem az a bizonyos Nirvana-t , de egyszer csak beugrott valami, -pedig már jó régen volt, hogy az év első elektronikai show-ján a C.E.S.-en hallottam egy ici-pici hangfalat szólni, olyan dinamikával és hanghűséggel, hogy az abból nem is volt elképzelhető. Ráadásul ez csak egy DVD-ket árusító szobába volt beállítva egy LCD TV mellé ahol a műsoranyagot promotálták rajta. Az volt ráírva: Genelec. Akkor még nem tudtam valójában mi is ez. De vajon miért ennek a kis hangfalnak a hangja maradt meg az emlékezetemben, amikor olyan méregdrága nagyságokat hallgattunk ezen a kiállításon, mint pl. Burmester, Mark Levinson, Accuphase és még sorolhatnám napestig. Ezt ki kellett derítenem. Így is tettem és elmentem a Genelec itthoni vezérképviseletéhez egy meghallgatásra. Vesztemre egy 1031-es dobozt izzítottak be számomra. Figyelj! Három taktus szólalt meg rajta, és mondtam – „ki is kapcsolhatjátok”.  Hát ez az, amit keresek. Nem kellett órák hosszat hallgatni, elemezni a hangját, mi tetszik és mi nem a hangjában. Megszólalt és egyből tudtam, hogy ez az! Pedig ekkor már Revel Salon Ultima hangfalkészlettel rendelkeztem, ami nem egy kutyaütő szerkezet! Ezt cseréltem le a Genelec-re. Életem második legjobb döntése volt. Az első legjobb a feleségem, mert mind ezeket szó nélkül tűrte.

No, de miből is épül fel a jelenlegi mozi rendszerem. Mint az a képeken is látható (a háttérsugárzó nem) a jelenlegi Genelec komponensek a következők: LR Front – 2db 1037C, Center – 1038BC, Rear LR – 2db 1032, LR Sub – 2db 7071.

Balogh Csaba „egy boldog Genelec hangrendszer tulajdonos”

 

 

Vissza a Hírek oldalra »


Képviselt gyártók, márkák

Az AUDMAX által képviselt kiemelt márkák, gyártók - ABC sorrendben. Bővebben...

Allen&Heath Atterotech Audiopole Audio-Technica Avalon-Design Avid DiGiGrid DirectOut Technologies Eden Genelec Korg L'Acoustics Linea Research Marshall Marshall Lifestyle Montarbo Commercial Natal Panphonics QuikLok Symetrix Tascam Trevis Audio Lab Vox Waves
HANOSZ
Az Audmax Kft. a HANOSZ tagja.
A Hangszeresek Országos Szövetségének fő célja az aktív zenélés társadalmi elfogadottságának növelése és támogatása.