A gyűjtők

A gyűjtők

RSS   AUDMAX   2017-02-12 17:41

 

 

Sokféle gyűjtő létezik, a bélyeg és egyéb relikviák, könyvek és folyóiratok, hi-fi eszközök gyűjtői, de minden egyes hobbinak meg vannak a maga fanatikusai, akik sosem elégedettek, hiszen valami mindig hiányzik. A gyűjtők közül számomra azok a legtiszteletreméltóbbak, akik céljaik elérése érdekében magas kockázatot is képesek vállalni, és nem restek akár több száz kilométer megtételére sem. Ilyenek a dal-gyűjtők is, hiszen ők nem rendelhetik meg az adott régió zenei kultúráját az eBay-en, legalábbis Afrikából például biztosan nem...

 

 

Amikor először hallottunk a SongoChaango projektről, egyhangúlag döntöttünk a támogatásuk mellett. Hiszen ki ne szeretne egy olyan kezdeményezés mellé állni, ami azt tűzte ki céljául, hogy Tanzániát bejárva olyan afrikai zenészeket és énekeseket kutasson fel, akikről felvételt készít, egy lenyomatot az utókor számára olyan dalokból, amiket jó eséllyel nagyon kevesen, vagy még senki sem rögzített.
Az utazás január elején már kezdetét is vette, a páros várható hazaérkezése áprilisban lesz, de nézzük is meg kik ők pontosan!

A projekt mindössze két tagból áll:

Songoro Fatime magyar-tanzániai szaxofonos és művészeti vezető. A Song-óra,- ráhangolás az összhangra,- zenei improvizációs színterek kitalálója és megvalósítója. Számára az utazás nem csak a dalok gyűjtéséről szól... "Édesapám Tanzániában született, én Magyarországon nőttem fel. Ezért személyes küldetésemnek is érzem megismerni és megismertetni az afrikai kultúrát."
Császári Gergely dalszerző-énekes, gitáros. Országosan ismert és elismert zenekarokban közreműködőként valamint saját produkciója, a Császári Pillanatművek révén is széles körű zenei tapasztalatra tett szert.

 


Hogy mivel támogassuk kettejük küldetését, az is nem lehetett kérdéses, hiszen az Audio-Technica és a Tascam hazai forgalmazójaként professzionális, mobil felvételi láncot tudtunk biztosítani a felvételek minél jobb minőségű elkészítéséhez, amellett hogy az eszközök összsúlyának igen komoly korlátai voltak. A kezdeti kísérletezések és kombinációk kipróbálása után a lista végül a következőképpen alakult:

Audio-Technica M50X fejhallgatók
Audio-Technica U853R mikrofonok
Tascam DR-22WL sztereó-rögzítő
Tascam DR-701D DSLR-rögzítő

A több hónapos masszív igénybevétel és a nem kimondottan pormentes környezet kiváló erőpróba a mikrofonok és a felvevők számára, amik természetesen számtalan gyári és egyéb kiegészítőjükkel állnak a duó szolgálatában. Szélzsákok a mikrofok részére, hálózati és akkumulátoros plusz erőforrások a felvevőknek, átkötőkábelek és rengeteg memóriakártya.
Ezekkel az eszközökkel igyekeztünk számukra könnyű, mégis minden igényt kielégítő felszerelést biztosítani.

Akik komolyabban érdeklődnek a felszerelés egyes komponenseiről, azok a gyártók hivatalos weboldalán csillapíthatják tudásszomjukat:

http://www.audio-technica.hu/

http://www.tascam.eu/en/

Az utazás költségeinek fedezése érdekében egyébként Gergőék indítottak egy Indiegogo oldalt, ahol további támogatókat toboroznak vállalkozásuk bebiztosításához. Aki megteheti, támogassa utazásukat!

https://www.indiegogo.com/projects/songochaango-musical-expedition-in-afrika#/

Aki pedig szívesen követné gyűjtőink útját a virtuális térben, blogjuk és FB-oldaluk a következő linkeken érhető el:

http://www.songochaango.com/

https://www.facebook.com/songochaango/

Szurkoljunk együtt a nem mindennapi páros, nem mindennapi projektjének sikeréért!

Gergics Attila/Fodor Bianka - audmax.hu

 

 

Vissza a Hírek oldalra »


Képviselt gyártók, márkák

Az AUDMAX által képviselt kiemelt márkák, gyártók - ABC sorrendben. Bővebben...

Allen&Heath Appsys ProAudio Audiopole AudioPressBox Audio-Technica Avalon-Design Avid B&C Speakers DiGiGrid DirectOut Technologies Genelec GLAB Guitar Laboratory Green Hippo ITC INOUT Communication Systems Korg L'Acoustics Linea Research Panphonics Roland Professional AV Symetrix Tascam Trevis Audio Lab Vox Waves Williams Sound
HANOSZ
Az Audmax Kft. a HANOSZ tagja.
A Hangszeresek Országos Szövetségének fő célja az aktív zenélés társadalmi elfogadottságának növelése és támogatása.
Széchenyi 2020